Blog

Egy Ausztriában jól ismert karrieroldalon olvastam nemrég egy nagyon érdekes interjút 2 osztrák céggel, amelyeknél már bevezették a korlátlan szabadság intézményét: azaz, munkavállalóik ezentúl annyi fizetett szabadnapot vehetnek ki, amennyit csak gondolnak. Persze ez nem új keletű találmány; IT-tech cégek, jellemzően észak-amerikai háttérrel, már eddig is éltek ezzel a lehetőséggel, még ha ez nem is olyan elterjedt work-life balance módszer, mint a rugalmas munkaidő és a home office. Az azonban, hogy ez a trend Európába is kezd betörni, egyelőre eléggé szokatlan, és újfajta gondolkodásra ösztönzi mind a munkaadókat, mind  a munkavállalókat. De hogyan is vállalhatnak a cégek ekkora “rizikót”?

Az ötlet háttere

A korlátlan szabadnap koncepciója – nem véletlenül – elsősorban azokban az ágazatokban ütötte fel a fejét, ahol a munkavállalók jellemzően nem egy bizonyos munkaidőt kitöltve, hanem projektszerűen dolgoznak. Azaz, amikor sok munka van, és egymást érik a feladatok, akkor ezekben a szektorokban igen jellemző a – gyakran önként vállalt – túlóra, azaz sokan addig dolgoznak, amíg be nem fejezik a határidős feladatokat. Főként kreativitást, problémamegoldást megkívánó munkakörökre jellemző továbbá az is, hogy nem csak akkor dolgozik az agy, amikor a munkaidő „ketyeg”, sok termék „készült már el” villamoson, bevásárláskor vagy épp munkahelyi szünetekben (többek között a Google egyik legismeretebb dobása, a gmail is a fejlesztők szabadidős brainstormingjának az eredménye). Bizony, az alkotás nem minden esetben szorítható be 9 és 17 óra közé, ezt ismerték fel azok a vezetők, akik utat törtek az olyan módszereknek, mint a rugalmas munkaidő, ledolgozható túlóra, vagy akár a korlátlan szabadság.

Hogyan működik?

Természetesen nem úgy, hogy akkor minden dolgozó fogja magát, és hónapokra eltűnik a színről. Normál esetben ez a „rendes” szabadságtervezésben sem így működik. A nyitott szabadságkeret előfeltétele, hogy a szolgáltatás minősége nem sérülhet, ügyfeleket nem érintheti hátrányosan, a munkát el kell végezni: tehát nem lehet vele megúszni pl. egy hóvégi leltárt vagy egy szoftvertesztelést, csak akkor használható fel, amikor nem sérül üzleti érdek. További kikötés a kollégákkal való összehangoltság, azaz nem mehet mindenki egyszerre szabira, és nem mehetünk úgy szabira, hogy azzal a többiekre háruljon indokolatlanul sok teher. Ilyenformán érthetjük, hogy valójában ez a korlátlanság nem is annyira korlátlan: odafigyelés, tervezés és nem utolsósorban önfegyelem szükséges a megvalósuláshoz.

Kinek való a korlátlan szabadnap?

A korlátlan szabadnap csak és kizárólag bizalmi bázison alapuló, agilis szemléletű munkakörnyezetben valósulhat meg megfelelően, azaz ott, ahol a munkaadó bízik a dolgozói önmotiváló és önszervezői képességeiben. 

Azaz, a másik oldalról személve, olyan munkavállalónak kell lenni, aki képes

– A munkáját globálisan átlátni: kit érint, ha én extra szabadságot veszek ki? Hogyan tudom mérsékelni a távollétem esetleges negatív hatásait?

– Előre tervezni és dolgozni: milyen feladatokat tudok a szabadságom előtt előre elvégezni, hogy azzal másnak ne legyen dolga?

– Delegálni: mit tudok másra rábízni?

– Csapatban dolgozni: mit tudok én átvenni mástól, hogy elmehessen szabira?

– Empatikusan és lojálisan gondolkodni: a cég/ügyfél/csapat az első, nem az én személyes érdekeim.

Van egy rossz hírem a kummantani vágyó munkavállalók számára: ez a lehetőség, bármennyire is csábítóan hangzik, nem azt támogatja, hogy minél többet lógjanak a munkahelyükről és süttessék a hasukat a Bahamákon: valójában éppen a gyakran túlteljesítő, az önismeretet és önmenedzselést gyakorolni képes, egyébként pedig jó munkát végző és azért felelősséget vállaló munkatársakat szokás ezzel az ajánlattal megdobni. A cégek ugyanis nem hülyék, nem véletlenül fektetnek a munkatársaik ösztönzésébe és testi-lelki egészségébe: pár extra szabadnappal a kreatív agy még fogékonyabb, a szellem még szárnyalóbb, az alkalmazott pedig még termelékenyebb lesz, ami hosszú távon nagyon jó befektetés egy cég számára.

Mégis hogy nem megy el akkor mindenki a Bahamákra?

A titok abban rejlik, hogy napjainkban olyan cégek élnek a szabadság eme formáival, ahol az alkalmazottak amúgy is szívesen és sokat dolgoznak. Amikor valaki örömmel, sőt, szenvedéllyel végzi a munkáját, akkor nem azon jár az esze, hogy tudna még többet távol lenni. Egy jó csapat tagjaként pedig nem jut eszébe hetekre eltűnni. Persze van, hogy valaki kivesz pár hónap vagy akár egy év sabbaticalt (munkától távol töltött időt), ehhez azonban először le kell tenni valamit az asztalra, majd újult erővel és ötletekkel térni vissza a színtérre. 

A bevezetőben említett két osztrák példa közül az egyiket, az Objectbayt, személyesen is ismerem, a Scrum Master tréningemet is náluk végeztem. Ezek az emberek szenvedéllyel, meggyőződéssel dolgoznak, és hisznek abban, amit csinálnak, így a munka számukra életforma, nem napi nyűg. Van egy sejtésem, hogy nem hogy visszaélni nem fognak a felkínált szabadsággal, hanem néhányan még többet is fognak dolgozni, mint azelőtt (mint ahogy arra akadt is példa egy másik vállalatnál, ahol végül meg is szűntették ezt a lehetőséget). Néha a legjobb motiváció épp annyi csak, hogy megbíznak bennünk.

Hogyan lehet megcsípni egy ilyen állást?

Gondolom nem lebbentem le nagy titokról fátylat akkor, ha elárulom: ha valaki alkalmazottként szabadabb-rugalmasabb időbeosztásra vágyik, akkor az IT, azon belül is a szoftverfejlesztés vonalon érdemes tapogatózni. A másik osztrák példa egyébként egy reklámügynökség, tehát mindenképpen kreatív, alkotó, projektszerű feladatkörökben lehet ezt megcélozni. Mivel azonban a megvalósítás függvénye az önismeret és az önszervezés, nem pedig az, hogy mennyire tudtok jól kódolni, ezért inkább azt tanácsolnám, hogy keressétek meg azt a munkát, hivatást, hobbit, bármit, amit örömmel és felszabadultan tudtok végezni. Akkor talán azokra az extra szabadnapokra sem gondoltok már akkora irigységgel.

Az írást az alábbi cikk nyomán készítettem:

https://www.karriere.at/blog/unbegrenzter-urlaub-firmenerfahrungen.html