Sportpszichológiával a fejlődésért

Amikor készségfejlesztésről, fejlődésről beszélünk akár egyéni, akár vállalati szinten, akkor véleményem szerint a legfontosabb, hogy a már létező alapokra építsünk, és személyre szabott módszerekkel dolgozzunk a kitűzött célokért. Az egyik ilyen módszer, melynek lelkes követője vagyok, a sportpszichológiából ismert mentális tréning.

Az bizonyára sokak előtt ismeretes, hogy a sikeresebb versenysportolók nem csak fizikai, hanem komoly sportpszichológiai felkészítést is kapnak, hogy megfelelően szerepelhessenek a megmérettetéseken. A nemzetközi élvonalban szereplő legjobb sportolók között fizikailag már alig, mentális felkészültségben viszont annál nagyobb különbségek mutatkoznak meg. Nagyon leegyszerűsítve: azok a versenyzők, akik ismerik a saját képességeik határát, tudják, mely erősségeikre kell fókuszálniuk, és elhiszik magukról, hogy képesek a győzelemre, sőt, ezt vizualizálni is tudják magukban, nagyobb eséllyel állnak fel végül a dobogóra.

Szénái Krisztina Blogja - Sportpszichológia

Ez a pszichológiai elv tökéletesen működik az üzleti életben is. Minél több időt szánunk az önismeretre és a meglévő készségeink fejlesztésére, annál eredményesebben vesszük a mindennapi, vagy akár az egész váratlan kihívásokat. Minél jobban tudatosítjuk vállalatunk meglévő értékeit és erősségeit, annál sikeresebben zajlik majd a szervezeti átalakítás.

Fontosnak tartom ezért, hogy minden fejlesztés alapos önismereti feltérképezéssel, és reális célkitűzésekkel induljon. 

Mérjük fel, melyek azok a készségeink, amelyek kulcsfontosságúak a szakmai boldogulásunkhoz és határozzuk meg, hogyan fogjuk ezeket fejleszteni. Tudatosítsuk, honnan hová szeretnénk eljutni. A meglévő erősségeinkre koncentráljunk: ezekben tudjuk ugyanis elérni a legnagyobb sikert. 

A készségfejlesztésnek nem lehet célja, hogy azzá váljunk, akik nem vagyunk: sokkal fontosabb, hogy teret adjunk annak, ami már amúgy is bennünk van. Sokszor ugyanis sokkal többre vagyunk képesek, mint amennyit elhiszünk magunkról!

Személyre szabott konzultációért kattints a gombra! 

Vélemény, hozzászólás?